B-EATLES
Pete Best

Forrs: [origo]A vezetknevvel ellenttben Best nem tartozott a legjobb dobosok kz, s lltlag ezrt kellett mennie a zenekarbl. Pedig addig a dobos hozztartozott a Beatles trtnethez, s rszt vett mindenben, ami a gombafej zenekar hskorszakban trtnt.


Best 1960-ban kerlt a zenekarba, amely vgre ppen szerzdst kapott a brit zenekarok akkori legfbb cljnak szmt Hamburgban, de lland dobosuk nem volt, s azt a Norman Chapmant, akivel legutoljra prblkoztak volna, behvtk katonnak. Ekkor kerlt a kpbe Best, aki a Blackjacks nev zenekarban dobolt, mely ugyanabban a liverpooli klubban, a Casbah-ban lpett fel, ahol a Beatles is megfordult nha (a klub tulajdonosa egybknt Best desanyja volt). Alighogy Best 1960 augusztusban belpett a zenekarba, az mr indult is, hogy eleget tegyen szerzdses ktelezettsgeinek a nmet kiktvrosban.

A botrnyoktl s rendrsgi gyektl sem mentes hamburgi veket Best vgigcsinlta a zenekarral, s a pozcija csak akkor kerlt veszlybe, amikor a Beatles hazatrt, s tallkozott ksbbi producervel, George Martinnal. Sem , sem pedig hangmrnke nem voltak elgedettek Best dobolsval, s inkbb egy session dobost krtek meg, hogy jtsszon az els felvteleken. Ezt kveten a msik hrom Beatles-tag arra krte a menedzserket, Brian Epsteint, hogy vljon meg Besttl, melyet Epstein nmi hezitls utn meg is tett 1962 augusztusban, szinte napra pontosan kt vvel Best csatlakozsa utn.

A hezitlsnak a legfbb oka lltlag az volt, hogy Best rendkvl npszer volt a rajongk krben, s fleg a lnyok ragaszkodtak nagyon a jkp doboshoz - nem csoda, hogy a helyre rkez Ringo Starrt eleinte tbbszr is kiftyltk. Mindez azokat a hresztelseket is erstette, melyek szerint Lennon, McCartney s Harrison fltkenysgbl vltak meg dobosuktl, akire egybknt is nehezteltek, amirt az inkbb magnak val alak volt, s nemigen bartkozott a msik hrommal.

Best a tvozsa utn tbb zenekarban is megfordult, de mg a Merseyside-krnyki npszersgt latba vetve sem sikerlt maradand karriert befutnia, ezrt gy dnttt, hogy otthagyja a zeneipart, s elment pknek. A Beatlesrl sokig nem is volt hajland beszlni, s a kapcsolatot sem tartotta volt trsaival, akikbl addigra mr fontmilliomos lett, mg ksbb kzalkalmazottknt helyezkedett el.

Ahogy aztn mltak az vtizedek, annl inkbb mlni ltszottak a rgi sebek, s Best egyre gyakrabban llt ktlnek, hogy nyilatkozzon a sajtnak. Ebben taln szerepet jtszott az is, hogy az 1995-ben megjelen Beatles gyjtemnyes lemez, az Anthology tbb olyan szmot is tartalmazott, melyen Best dobolsa hallhat, s ez szmra komoly jogdjakat is jelentett.

A Pete Best Band nev zenekarval is jra sznpadra lpett, tbbszr turnzva Amerikban, s mg manapsg, 65 vesen is jelentet meg lemezeket. Amikor a Retrosellers nev internetes portl ltal ksztett interjban megkrdeztk tle, hogy mi lete legnagyobb csaldsa, azt vlaszolta, hogy nincs ilyen. "Semmi sem trtnik ok nlkl, s elbb vagy utbb gyis rjvnk arra, hogy mi mirt trtnik az letnkben" - mondta blcsen Best, aki ugyanebben az interjban arra a krdsre, hogy milyen zent hallgat, azt vlaszolta, hogy szereti a Beatlest is, s a kedvenc lemeze a Revolver.

forrs: origo

 
John Lennon


 Tovbb!

 
Paul McCartney

 Tovbb!

 
George Harrison


  Tovbb!

 
Ringo Starr

  Tovbb!

 
The Beatles

wet behind the ears.  tovbb!

 

 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT